HTML

városépítési főosztály

A városfejlesztés közös ügy. Budapest fejlődése nem lehet sikeres az itt élők aktív részvétele nélkül. A kezdeményezés célja az együttműködés megteremtése a várost tervezők és a városban élők között. A blog, Finta Sándor Budapest főépítésze, és a városházán az általa vezetett azonos nevű, Városépítési Főosztály projektje. Az itt közöltek szakmai ötletek, koncepciók, beszámolók és vitakérdések.

facebook

szerkesztőség

mezos.balazs@budapest.hu

A Városépítési Főosztály részt vett a Dunai Regatta rendezvényen, még nem mint versenyző, de szerettünk volna kicsit beszélgetni a látogatókkal a Dunáról, városról és a kettő kapcsolatáról. A jelenleg futó TFP (Tematikus Fejlesztési Programok) nevű program egyik eleme ezt gyűjti össze, vagyis a Duna menti területek fejlesztésére keresi a válaszokat minden oldalról.

IMG 0164

Érdekes volt a Dunai Regattán való kérdőívezés és beszélgetés, melynek fő témája a Duna parti fejlesztések voltak, vagyis, mit gondolnak, mire használják és mit szeretnének a városlakók a Dunán és a folyó mentén. A válaszadók többsége sportra, kikapcsolódásra használja a Duna partot leginkább a Margitszigeten, a másik fele pedig közlekedésre - utóbbi egyértelmű, hiszen két pálya is húzódik a Duna mentén.

IMG 0297

Fejlesztési célnak egyértelműen a Duna - város közötti szorosabb kapcsolat jött ki, több közösségi, zöld teret, sportolási és szórakozási lehetőséget szeretnének a budapestiek, közvetlen a vízparton, mint ahogy Bécsben, vagy a Szajnán is. Arra a kérdésre, hogy mindezt hogyan tennék kétféle reakció volt - az egyik fél a forgalomcsillapítás-, korlátozásban látja a lejutási lehetőséget, a másik fél pedig inkább elbizonytalanodott, hiszen ezzel a gyors rakpartot kellene megszüntetni.

IMG 0470

A TFP célok kérdéseire szintén egyhangú válaszokat kaptunk, vagyis az árvízvédelem, partszakaszok gyalogos elérése, rekreációs területek növelése, hajózás fejlesztése, víz újrahasznosítás fontosak és sokaknak új fogalommal bővítettük szókincsüket a "barnamezős fejlesztésekkel"; úgy tűnik nem baj, ha egy szakma kimegy az utcára...

IMG 0225

A kérdőíveken túl egy óriás térkép segítségével tudtuk meg, hogy a budapesti lakosok szokásaikat, fejlesztési ötleteiket hova helyezik el pontosan. A sárga a legkedveltebb területeket mutatja, a rózsaszín címkék a kulturális, a narancssárga a sport, a zöld pedig a szabadidős, zöld, közösségi jellegű fejlesztéseket jelenti!

IMG 0484

A beszélgetésekből tehát egyértelműen kiderült, hogy a budapestiek közelebb szeretnének kerülni a Dunához, kérdés, hogy melyik a fontosabb: vágyaink, vagy szükségleteink!?

Köszönjük az Antall József tudásközpontnak a szervezést és a lehetőséget, partnereinknek pedig a közös megjelenést (jarokelo.hu, Climate-KIC, HardBodyHang, BGYH - Lukács Fürdő). Jövőre mint fő partner és, mint versenycsapat találkozunk!

Microsoft Word - nem.docx

MB

A bejegyzés trackback címe:

http://varosepitesifoosztaly.blog.hu/api/trackback/id/tr856159419

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

♔bаtyu♔ 2014.05.13. 18:17:00

Érdekes, Ljubjanában egészen jól megvannak gyors rakpartok nélkül.

Egyébként valaki tehetne egy nagy felfedezést, ha összekötnék a bp-i kerékpárutakat a vidékiekkel, ez alig pár 10 km. akkor hihetetlen mértékben kitágulhatnának a kerékpározás lehetőségei, a belvárosból el lehetne jutni pld. Vácra, a Dunakanyarba, vagy Gödöllőre.

Helyi önkormányzatoknak nem is engednék kerékpárutat tervezni, lenne a fővárosi és az országos szint, slussz. Nem képesek karbantartani, sehonnan indul, sehová érkezik, csak pénzkidobás.

Vaandor 2014.05.20. 23:36:39

@♔bаtyu♔: Az összekötésekkel részben igazad van, ezer éve hiányzik a kettes út menti kapcsolat épp úgy mint Budakalász után, Szentendre külterületi Duna-partján a kerékpárút (és -híd).

Más kérdés, hogy HA MÁR az országos és regionális főirányok megvannak, nagyon fontosak a helyi igények is, hiszen nem mindenki turista! Csak beszéljenek szakemberekkel, meg kerékpárosokkal, hogyan kell a közútba integrálni az igényeket, nem mellékutcákba meg járdákra terelni a kerekezőket. (És nem a helyi gyárhoz, meg a rokonokhoz kanyarítgatni az EuroVelót.)

Remélem, jó példa (és nem csak kampányfogás) lesz Szentendre, ahol most ült egy asztalhoz a vezetőség a Magyar közúttal meg a Magyar Kerékpárosklubbal, hogy a különféle bajokra (főleg a 11-es útra) megoldást keressenek.