HTML

városépítési főosztály

A városfejlesztés közös ügy. Budapest fejlődése nem lehet sikeres az itt élők aktív részvétele nélkül. A kezdeményezés célja az együttműködés megteremtése a várost tervezők és a városban élők között. A blog, Finta Sándor Budapest főépítésze, és a városházán az általa vezetett azonos nevű, Városépítési Főosztály projektje. Az itt közöltek szakmai ötletek, koncepciók, beszámolók és vitakérdések.

facebook

szerkesztőség

mezos.balazs@budapest.hu

A főváros tavasszal pályázatot írt ki közterületek és kapcsolódó épületek, üres és alulhasznosított ingatlanok közösségi célú megújítására, hasznosítására. A kerületi Önkormányzatok civil együttműködéssel pályázhattak innovatív és fenntartható szemléletű rehabilitációs koncepciókkal, a kisebb közösségi célú beavatkozásoktól kezdve a komplex, nagyszabású városrehabilitációt megvalósító projektekig.

A pályázat egy nyitott fórummal indult májusban a Design Terminálban, ahol 5' percenként váltva, összesen 20 civil-, szakmai partner adott elő "best practice" és "projektötlet" kategóriákban és 6 kerület mutatta be elképzeléseit. A fórum remek lehetőséget adott arra, hogy a különböző kerületi vezetők megismerjék a városban zajló folyamatokat, illetve, hogy a résztvevők kapcsolódjanak egymáshoz. A pályázatok elkészítésében és a kerületi civil egyeztetéseken folyamatosan közreműködtek a városépítési főosztály munkatársai, hogy a beadott pályaművek megalapozott, versenyképes, kreatív projektek legyenek.

forum 1.forrás: FPH - városépítési főosztály

A nyár végén beadott pályázatokat szeptemberben egy, a városházán belül kialakított szakmai zsűri értékelt, majd a főpolgármester és a főpolgármester-helyettesek észrevételei mentén került a közgyűlés elé szeptember 26-án.

Néhány az elfogadott projektek közül:

Nehru part központi Duna-parti elhelyezkedése ellenére egy érthetetlenül elhanyagolt belvárosi terület volt idáig. A Bálna megépülése azonban felerősítette az igényeket és a pályázatnak köszönhetően egy rendkívül színes, minden csoport számára izgalmas közösségi tér, park kerül kialakításra 2014-ben. A szokványos elemeken túl - mint pl. játszótér, Duna parti sétány, gyepes zöldfelület stb. - extrém sport pálya épül a Petőfi híd alatt, a pillér másik oldalán kutyás park és egy állóhajóval is bővül a közösségi tér a Dunán, mely bárki számára látogatható lesz.

nehruforrás: IX. kerület pályázata

A ZöldEb - EB OVO és az V. kerületi Önkormányzat közös kutyás játszó parkja, mely a Jászai Mari téren, a Margit híd déli lábánál kerül kialakításra.

ebovoforrás: ZöldEb / EB OVO

Civil kezdeményezésre megújul a fővárosi védelem alatt álló Hullám Csónakház is a XX. kerületben. A projekt a Millenárishoz hasonlóan barnamezős, alulhasznosított területet éleszt újra közösségi céllal. Az új funkciók között megtalálható a rendezvény tér, szálláshely, közösségi és kiállító terek, valamint szerelő, karbantartó, javító műhelyek.

csónakforrás: XX. kerület pályázata

lakótelepi környezetben rendkívül fontos a közösségi tér, hiszen több száz, néha több ezer ember él kis területen egymás mellett, sokszor teljesen idegenként, elzárva egymástól és a zöldterületektől. Számos kerület készített pályázatot a lakótelepi közösségi területek fejlesztésére. Megújul többek között a kőbányai Újhegyi, a békásmegyeri, és a Lakatos-lakótelep környezete, valamint közösségi és sport funkciókkal bővül a kispesti lakótelep gimnázium előtti parkolója is.

A VIII. kerületi Önkormányzat olyan egyezséget kötött a Palotanegyed lakóival, hogy homlokzatot és belső udvart érintő felújítások támogatásáért cserébe a lakók hozzájárulnak a környék fáinak gondozásához, időközönként megnyitják az udvart a járókelők számára, vagy éppen árammal látják el az utcai termelői piacot.

Nyugati pályaudvar és környéke egy lassan ébredő területe Budapestnek, mely javarészt a különböző tulajdoni viszonyoknak tudható be. A pályázat azonban megtöri a további pusztulást és bontásokkal, apróbb rendezésekkel, megnyitásokkal kívánja elindítani a rehabilitáció folyamatait.

nyugatiforrás: VI. kerület pályázata

MB

 

A bejegyzés trackback címe:

https://varosepitesifoosztaly.blog.hu/api/trackback/id/tr375569616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vanda Hakkel 2013.11.13. 19:17:04

A Palotanegyed lakóépületeinek homlokzataira és belső udvaraira kiterjedő felújítási projekthez lehet még helyi társasházaknak csatlakozniuk? Amennyiben igen, a Józsefvárosi Önkormányzatnál kit kell ez ügyben keresni? Előre is köszönöm! hv

Vaandor 2013.11.18. 12:52:51

Tetszik az összes, amiről véleményt tudok alkotni.

Csak a Nehru parkhoz tenném hozzá, hogy nagyon átgondoltan (nem maradék-helyre) kell elhelyezni a kerékpárutat, illetve a Boráros tér mindkét felén kialakítani a kapcsolatokat a Nagykörúttal és Petőfi híddal!

varosépítési főosztály 2013.11.22. 14:45:57

@Vaandor: Kedves Vaandor! A Nehru parkon belül lehetővé tesszük a kerékpáros közlekedést, azonban a cél a Közraktár utca felújítása a kerékpáros szempontok mentén és ezt követően a Nehru park kerékpáros hivatásforgalmának mentesítése. A Közraktár utca tervezése folyamatban van, a beruházás várhatóan 2014-ben megkezdődik.

varosépítési főosztály 2013.11.22. 14:48:29

@Vanda Hakkel: Kedves Vanda, email-en megküldtük Önnek a projektben érintett józsefvárosi kollégák elérhetőségét, akik információt és várhatóan segítséget tudnak nyújtani kérelmével kapcsolatban.