HTML

városépítési főosztály

A városfejlesztés közös ügy. Budapest fejlődése nem lehet sikeres az itt élők aktív részvétele nélkül. A kezdeményezés célja az együttműködés megteremtése a várost tervezők és a városban élők között. A blog, Finta Sándor Budapest főépítésze, és a városházán az általa vezetett azonos nevű, Városépítési Főosztály projektje. Az itt közöltek szakmai ötletek, koncepciók, beszámolók és vitakérdések.

facebook

szerkesztőség

mezos.balazs@budapest.hu

A Főváros és KÉK által szervezett NYUGATI GRUND átmeneti hasznosításáról szóló workshop több szempontból is eredményes volt; először is sokan, sok területről jöttek, konkrét eredmények születtek és sikerült átbeszélni, hogy hol tartunk - hogy a kerület még április elején megkötheti a szerződést a használatbavételről az MNV Zrt.-vel, hogy a főváros és kerület közötti munkamegosztás is hamarosan papírra kerül, hogy a terület talán még sem olyan szennyezett és, hogy a jelenlegi tulajdonos által vállalt kötelezettség (környezeti kármentesítés) még a tavasszal megtörténhet. A workshop tematikája három csoportra oszlott 1.) folyamattervezés, 2.)  fenntarthatósági modell és 3.) közösségi tervezés.

DOD 5285forrás: Dorkó Dániel © 

Mivel a NYUGATI GRUND  a tervek szerint átmeneti, ezért a folyamat csoport két részre osztotta az ütemezést; az Eiffel (körút) térhez közeli 1/3 rész nagy valószínűséggel kelendőbb lesz, ezért itt olyan funkciókat javasoltak, melyek könnyen mozdíthatóak, ha beindul a piac, a hátsó 2/3 részben pedig már lehet olyan ötleteket is bevinni, melyek akár 6-8 éven keresztül is folyamatosan használhatóak lesznek. A tervezés harmadik üteme arra tért ki, hogy amennyiben az egész GRUND eladásra, beépítésre kerül, úgy, hogyan lehet megtartani bizonyos funkciókat az új, nyilvánvalóan más célokat kiszolgáló ingatlanon; itt főként belső közösségi-, kulturális és kisebb sportterekről van szó, illetve az épületek aljában megmaradó kerékpáros kiszolgáló, vendéglátóhelyek stb.

DOD 5340forrás: Dorkó Dániel © 

A működést modellező csoport két szempontot tartott szem előtt: a területnek nyilvánvalóan biztonságosnak kell lennie és, hogy különböző időbeni ütemezés mentén kell csoportosítani az ötleteket - melyben a források nyilvánvalóan jelentős szerepet játszanak majd -. A "minimum" megvalósulásban olyan ötletek (zöldfelületek, bubi központ, játszószerek, szabadtéri tornapálya, alkotóterek stb.) merültek fel, melyek akár még idén nyáron elindulhatnak, az "optimum" forgatókönyv szerint (bmx pálya, kerékpárút, kutyapark, bringaszerviz stb.) a fejlesztések már idén megkezdődhetnek, akár meg is valósulhatnak, de ténylegesen használni csak jövőre tudjuk. A két lehetséges megvalósulást tovább bontva a funkciók forrásigény / forrástermelő képességét vizsgálták; utóbbiak fontos elemei a fenntarthatóságnak, azonban nem szabad, hogy csak gazdasági szempontok domináljanak, hiszen a közösségi, kulturális, sport funkciók alapvető célok. A terület üzemeltetésével kapcsolatban mindenki egyetértett a zárásában és állandó felügyeletben, illetve fontos szempont a GRUND menedzsment és kommunikáció megszervezése.

DOD 5274forrás: Dorkó Dániel ©

A kerülettel való egyeztetéseken kiderült, hogy az Önkormányzat számára az lenne a legalkalmasabb, ha egy ernyőszervezet menedzselné a területet és az ott működő csoportokat, így egy szervezet lesz felelős, egy szervezettel kötnek szerződést és tartanak kapcsolatot. A közösségi tervezésért felelős csoport arra keresett megoldást, hogyan lehetne ezt a sok kis érdekcsoportot összefogni, illetve külön feladat a helyi lakosok bevonása is, hiszen nekik is készül a GRUND, bevonhatóak a fenntartásba és a későbbi konfliktusok megelőzhetőek, amennyiben ők is részt vesznek az előkészítésben. A javaslat végül az volt, hogy két, további workshop keretében, a végleges szervezetekkel, lakókkal közösen kell meghatározni az ernyőszervezet működését, felépítését és velük együtt  kell meghatározni a terület felosztását'.

DOD 5269forrás: Dorkó Dániel © 

A NYUGATI GRUND tehát tényleg egy igazi, minden közösség számára elérhető köztere lesz a városnak, melyben fontos a társadalmi felelősségvállalás, azaz mi alakítjuk ki, de mi is felelünk ennek megmaradásáért... legalábbis átmenetileg!

DOD 5219forrás: Dorkó Dániel © 

 ...hamarosan jelentkezünk a tulajdonosi fejleményekről és az újabb találkozók időpontjairól facebook oldalunkon!

MB

A bejegyzés trackback címe:

https://varosepitesifoosztaly.blog.hu/api/trackback/id/tr135872337

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása