HTML

városépítési főosztály

A városfejlesztés közös ügy. Budapest fejlődése nem lehet sikeres az itt élők aktív részvétele nélkül. A kezdeményezés célja az együttműködés megteremtése a várost tervezők és a városban élők között. A blog, Finta Sándor Budapest főépítésze, és a városházán az általa vezetett azonos nevű, Városépítési Főosztály projektje. Az itt közöltek szakmai ötletek, koncepciók, beszámolók és vitakérdések.

facebook

szerkesztőség

mezos.balazs@budapest.hu

Budapest Főváros Önkormányzata elfogadta a margitszigeti futókör felújítására vonatkozó javaslatot, és olyan pályát épít, mely nem csak a szabadidő-, de a versenysport számára is alkalmas lesz nemzetközi szinten is. Molnár Zoltánnal, a MOB volt főtitkárával, a Budapest Sportszolgáltató Központ igazgatójával beszélgettünk.

12 06 20 Molnar Zoltanforrás: www.sportmarketing.hu

Mi a Margitsziget Budapest számára?

A szigetet jellemzően sportolásra használják, hiszen számos uszoda, evezősház, lőtér, atlétikai, futó- és egyéb sportpálya található. A városon belüli funkciója is ez, hiszen a nagy parkok közül itt van a legtöbb sportlétesítmény, melyben a futókör egyértelműen a legnépszerűbb, nem csak a lakók, de a turisták számára is.

...akkor a Margitsziget Budapest sportszigete?

Egyértelműen! ...abba most nem megyek bele, hogy a sport milyen fontos egy társadalom számára, és véleményem szerint sportból sosem elég, ami viszont fontos a szigetnél, hogy ne legyen szezonális, hogy mindig, mindenki számára sportolási lehetőséget adjon.

???????????????????????????????????????????????????????????forrás: http://margitsziget.info/hirek125-tavasszal-felujitjak-a-futokort

Szabadidő- vagy versenysportra gondolsz?

Mindkettő nagyon fontos, de a sziget világszintű versenyközpont is lehet, nagyon fontos helyszíne az utánpótlásnak, az uszodák már most is számos nemzetközi rendezvénynek adnak helyet, a jelenleg nem működő teniszpályák felújítás után pedig akár Wimbledon mellé is beállhatnának, de ne menjünk bele a hosszú távú tervekbe, mert órákat tudnék beszélni erről; ami most a legfontosabb számunkra, az a futópálya felújítása, melyet a Fővárosi Önkormányzat decemberben elfogadott.

margitsziget.PNGforrás: http://kinizsiszazas.blogspot.hu/2012/03/idei-harmadik-futasom-margitszigeten.html

Mit lehet tudni a felújításról?

A Főváros decemberben fogadta el az előterjesztést, a tervezési munkákat megkezdtük. A pálya nyomvonala nem fog változni, az eddigi 1 méter széles pálya 1,4, illetve 1,8 méter széles lesz. A pálya végig körbe betonalapot kap, hogy a víz ne mossa ki alóla a talajt, erre tesszük rá a Nemzetközi Atlétikai Szövetség által ajánlott burkolatot, melyet a versenysport is használ profi pályákon. A régi, nem túl jó minőségű burkolattal ellentétben az új nem lesz olyan puha, keményebb lesz és ruganyosabb is. A pálya teljes területén lesz világítás és ami még fontosabb, hogy kamerarendszer is. A pálya bizonyos pontjain wifi-pontokat szeretnénk kialakítani, de ez lehet, hogy csak a második ütembe fog beleférni. A beruházásnál gondoltunk a látássérültekre is, akiknek a MAC atlétikai pályán szeretnénk lehetőséget adni egy EU-s pályázat keretében, mert a sziget tényleg mindenki számára elérhetővé kell, hogy legyen!

promo 1196 huforrás: http://www.budapest.com/szabadido/sport/futas.hu.html

Mikor kezdődnek a felújítások?

A nyári szezonnal párhuzamosan szeretnénk elvégezni a felújítást, hogy a szeptemberi évkezdéssel már lehessen használni a pályát. A munkálatokat úgy ütemezzük, hogy a pályát nem egyszerre zárjuk le, szóval a sziget egyik oldala mindig használható lesz.

margitsziget felülről futópályaforrás: http://lefutomamaratont.blogspot.hu/2013/02/teli-futas-margitszigeten.html

Kiszolgáló intézmények szerepelnek a tervekben?

A MAC atlétikai pályához tartozó épület egy részét átadjuk a futók számára, értékmegőrzőt, öltözőket, zuhanyzókat építünk ki, melyeket jelképes összegért lehet majd használni. Tervezzük még a szabadtéri nyújtó - ún. street workout - berendezések bővítését is, ami jelenleg szintén a MAC bejáratánál van, illetve én személy szerint elkötelezett vagyok, hogy 2-3 kisebb labdapályát is kialakítsunk a MAC területén, néhány, jelenleg  alulhasznosított területen.

margitsziget (1)forrás: http://444.hu/2013/06/04/a-pesti-rakpartot-lezartak-a-budai-meg-szabad/

A tervezés már elindult, vagy van lehetőség további ötletek bevonására?

A pénzügyi keretek adottak, de van még lehetőség további ötletek megvalósítására is, azt gondolom, hogy ez nem mindig pénzkérdés, pl. múltkor valaki felvetette, hogy lesz-e gyerekmegőrző kismamák számára, ez pedig inkább szervezés kérdése, melyben számítunk együttműködő partnerekre.

A Városépítési Főosztály facebook oldalán található kérdőíven keresztül várja a különböző ötleteket a felújításra váró margitszigeti futópályával kapcsolatban, hogy a sportsziget mindenki szigete legyen. Az eredményeket és fejleményeket március végén a facebook oldalunkon publikáljuk. 

MB

Ami a közösségi és civil életet illeti, nem nagyon akad tehetségesebb kerület a VII.-nél. Jól látható ez az utcákon, kávézókban és nem csak a romkocsmák forgalmára gondolok. Egy ilyen kerület vezetői szerencsések, hiszen nem kell toborozni a szervezeteket és programokat szervezni ahhoz, hogy életet leheljenek a negyedbe. Jáki Monikával beszélgettem, aki a Klauzál tér és környéke közösségi fejlesztésén dolgozik az Erzsébetvárosi Önkormányzat tulajdonában lévő ERVA (Erzsébetvárosi Önkormányzati Vagyonkezelő Nonprofit Zrt.) megbízásából.

n23712-lead-581809-10151477729479194-1837426231-n

Mi az önkormányzat víziója a kerülettel, illetve a belső negyeddel kapcsolatban?

Az elmúlt 10 évben elindult egy folyamat, ami jelentősen meghatározta a kerület jellegét, életét, a negyed mára turisztikai attrakcióvá vált, ezt azonban nem minden lakó élvezi. Az önkormányzatnak tehát egyrészt képviselnie kell ezt a sikert, másrészt az itt lakók érdekeit is; ezt a konfliktust feloldva szeretnénk új funkciókat kialakítani. A „Kreatív Belváros Szíve” program a lakók szempontjait helyezi előtérbe, szeretnénk határt szabni a romkocsmák terjeszkedésének és egy belső, közösségi találkozóhelyet kialakítani. Gondolok itt a Klauzál téri piac gazdasági-, közösségi szerepének erősítésére, a zöldterület növelésére, a biztonságos, autóval megközelíthető, de nem autóközpontú környezetre, a játszó és sportterekre, illetve más közösségek kiszolgálására, mint pl. kutyások, civilek stb. 

eastern-market-shedforrás: http://www.pps.org/blog/historic-markets-local-economies/

Mik lennének a konkrét fejlesztések a programhoz kapcsolódóan?

A Klauzál tér felújításának célja, hogy egy olyan belvárosi találkozóhellyé váljon, mely összegyűjti és kifejezi a környék hangulatát, tradícióját, lakóit és ezáltal válik vonzóvá a turisták számára is. Ennek lehetősége a Vásárcsarnok és a Csányi utca 5. örökségvédelmi ingatlan felújításával, valamint a Klauzál tér közösségi fejlesztésével meg is valósítható, mely az Önkormányzat egyik kiemelt programja. Mindemellett persze szükség van olyan vállalkozásokra is, melyek erősítik a kerületet, aktivizálják, formálják a társadalmat és illeszkednek a helyiek és az önkormányzat által elképzelt irányokhoz. 

képforrás: http://www.pps.org/blog/historic-markets-local-economies/

Mik ezek a gazdasági irányok?

A kerületben rengeteg kreatív szervezet van, és nagyon sokan költöznek ide a fiatal korosztályból is; ezt a tendenciát szeretnénk kihasználni és lehetőséget adni, támogatni, ugyanis jellemzően azok a városok versenyképesek, amelyek ezt a kreatív közeget képesek magukhoz kapcsolni, ezeket az energiákat befogni; ennek a közegnek pedig színes, minőségi és közösségi élettér, lehetőség a folyamatos változásra, fejlődésre, a tolerancia és más kreatív emberek jelenléte kell. 

MG 0290forrás: http://shophouseandco.com/

Mire gondolsz pontosan, mit értesz kreatív ipar alatt?

Olyan kezdő szervezetekre gondolunk, akik egyedi, innovatív megoldásokat kínálnak mindenféle területen, akik talán a kezdetekben nem, de a későbbiekben valószínűleg már ki tudják fizetni a bérleti díjak piaci értékét. A Budapestet újragondolni képes erők súlypontja pedig egyértelműen itt van a belvárosban, ami Budapest személyiségét leginkább kiadja. Szeretnénk ehhez a koncepcióhoz rendelni a kerületi ingatlanokat, illetve együttműködést kezdeményezni a magán szektorral, hiszen náluk van az ingatlanok többsége, ráadásul nagyon sok üresen áll a környéken. Részt veszünk a főváros Rögtön Jövök! programjában is, amely pontosan ezeket az irányokat erősíti, hiszen a szellemváros - már ami az ingatlanokat illeti - senkinek sem jó! 

Forgotten-Songs-620x256forrás: http://www.sydneymedia.com.au/10-ways-to-make-a-more-creative-city/

Hogyan készültök, milyen lépések voltak eddig?

Szeptember óta három találkozót szerveztünk, első körben csak kerületi szervezeteket hívtunk meg, akik képviselik a helyi érdekeket, mint például a KÉK Klauzália csoportja, de részt vettek kisebb civilszervezetek, kereskedők és gyerekprogramokat szervezők is.

image2forrás: http://shanebuzon.wordpress.com/2013/10/16/reusing-urban-spaces-by-meme-exchange/

Mik jöttek ki az eddigi találkozókból?

Azt gondolom, hogy a kereteket illetően nagyon hasonló irányban gondolkodunk. Az egyértelmű, hogy a lakossági funkciók a fontosak, a biztonságos és ember központú terek; különösen jó volt hallani néhány romkocsma tulajdonostól, hogy ők sem buli negyedben gondolkodnak, sokkal inkább más, több, közösségi és kreatív szolgáltatásokban. Most pedig azon dolgozunk, hogy konkrét kérdésekkel keressük meg a lakókat, hogy ők mit szeretnének, mi lenne fontos számukra itt a kerületben. 

Laneway Loungeforrás: http://www.steverosset.com/blog/2011/1/16/exploring-urban-melbourne.html

Mi az a három szó, ami a negyeddel kapcsolatban eszedbe jut?

Budapest, ember, kreatív

MB

Következő sorozatukban a fővárosi sportfejlesztésekről számolunk be és további ötleteket gyűjtünk. De miért fontos a sport egy város életében?

charlesfrith.blogspot.huforrás: charlesfrith.blogspot.hu

Gazdaság: A budapesti ingatlanpiac évek óta stagnál, nagyon úgy tűnik, hogy nem csak gazdasági okok vannak a háttérben, nyilvánvalóan csökkent az ingatlant keresők száma, de feltűnően sok üres épülettel találkozunk az utcán; legyen az belváros, külváros, vagy újabb negyedek. A mai vásárlónak sokkal több kell, mint az újépítésű csillogó járólap, vagy krómozott lift, a vásárlók biztonságot, zöldet, jó közlekedést, és szolgáltatásokat keresnek. A sport mára nálunk is napi igénnyé vált, a belvárosi uszodákban egymást kergetik a nénik és a 30-as challengerek', a Széna téri hokipálya októbertől márciusig le van foglalva, a margitszigeti körök’ pedig státusszá váltak a facebookon. A sportnak turisztikai vonatkozása is van, hiszen sokan választják az aktív pihenést a városi lézengés és tengerparti fetrengés helyett, vagyis olyan sport fejlesztésekre és negyedekre van szükség, melyek önmagukban generálják a látogatókat; erre azt hiszem megint remek példa a Margitsziget, mint Budapest sportsziget.

Fővárosi Közgyűlés - Felújíthatják a margitszigeti futóforrás: galeria.hir24.hu/3/66785/A_het_kepekben_50_het

Környezet: A kültéri sportfejlesztések, mint pl. egy futópálya, vagy egy foghíjba ékelt focipálya fellazítják a sűrű negyedeket és kiváló megoldás lehet a felhagyott területek felszámolására is; a sport szemléletű városfejlesztés tehát nagyon közel áll a környezeti gondolkodáshoz. A berlini külvárosban pl. bmx és parkour pályát építettek a vasút melletti barnamezős területen és az új Nyugati GRUND is remek hely számos városi sportfunkció befogadására. 

screen-shot-2011-09-05-at-5-42-59-pm.pngforrás: girlsonpitch.wordpress.com/art-investigates-sports-sport-hereos/128-2/

Társadalom: A kormányok egyértelmű célja a sport népszerűsítése, hiszen az aktív társadalom nem betegszik, nem fárad, versenyképes és a sportnak prevenciós hatása is van:

"10 éves voltam, amikor a szüleim elváltak, egyszer csak a Havannán találtam magam. Suli után ott volt az egész délután, rengeteg gyerek és bandák az utcán. Választanom kellett kihez csapódjak... utólag tisztán látom nem sok választott el attól, hogy ne többszörös BMX világbajnok legyek, hanem nepper." - Szöllösi Tas BMX világbajnok

screen-shot-2011-09-05-at-4-09-36-pm.pngforrás: girlsonpitch.wordpress.com/art-investigates-sports-sport-hereos/128-2/

Hasonló társadalmi problémákra jött létre egy sportifikációs' projekt Belgiumban. 2010-ben antwerpeni művészek terveztek sport funkciókat egy lakatlan külvárosi házba a környékbeli fiatalok számára.

31774 453116363237 964293 nforrás: urbanpassion.blogspot.hu/2011/02/habitat-festival-of-spatial-imagination.html

A fejlesztéseket tehát integráltan, vagyis együttműködve és sokkal kreatívabban kell megközelíteni, hiszen ma már szolgáltatás nélkül nem nagyon lehet terméket eladni, még egy mosóport sem!

MB

A nyugati pályaudvar mellett van egy óriási terület, nem is olyan rég ezt szemelték ki kormányzati negyednek. Az előnyök egyértelműek, de mire is kéne használni? A Városépítési Főosztály számos érintettel, a tulajdonos MNV Zrt.-vel, a VI. kerülettel és szakmai, civil szervezetekkel közösen szeretné kitalálni a terület átmeneti hasznosítását az elkövetkező évekre. A Grunddal kapcsolatban a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) bejárást és fórumot tartott a fővárosi Rögtön Jövök! projektgalériában, ahol a Főváros, Terézváros és Kerékpáros Magyarország Szövetség (KMSZ) beszélgetett közel száz civil, szakmai érdeklődő előtt.

nyugatiforrás: gugli

...hogy a városba zöld kell, abban mindenki egyet értett, hogy ezen a zöldön pontosan mi fog kinőni azt még pontosítani kell.

nyugati1forrás: Katona László - Metropol

A Fővárosi és VI. kerületi Önkormányzat víziója egy olyan zöld közösségi tér létrehozása, ami zöldfelületet és sportolási lehetőséget teremt a városban és ami egészen addig működhet, amíg az ingatlan piac talpra áll. A zöldet természetesen ez után sem szeretné egyik fél sem elvenni, a pályaudvar fejlesztési tervei tartalmaznak zöld beruházásokat is, melyek pótolják majd a kiesést. 

DOD 1525Fővárosi Rögtön Jövök! Galéria - forrás: Dorkó Dániel

A KMSZ egyértelműen kerékpáros szolgáltatásokban gondolkodik, mint pl. a tavasszal induló bubi központi gyűjtő és szerelő állomása, kerékpáros szerviz, a napi 40 ezer ingázó számára kerékpártárolók, tanpályák, hiszen a nemzeti tantervben a kerékpáros oktatás hivatalosan is megjelent, vagyis a tornazsák mellett most már biciklit is vinni kell a suliba. 

DOD 1453Fővárosi Rögtön Jövök! Galéria - Szőllőssy Balázs KMSZ - forrás: Dorkó Dániel

Az előző napi bejáráson összegyűjtött ötletek és igények is bemutatásra kerültek, a szánkó domb váratlanul alulmaradt, a szabad füves területek, a futópálya egyértelmű volt és számos más ötlet is (pl. BMX, gördeszka, labda pályák, közösségi kert, kutyafuttató stb.) rengeteg szavazatott kapott. 

DOD 1481Fővárosi Rögtön Jövök! Galéria - forrás: Dorkó Dániel

Elképesztő energiák jelentek meg tegnap, a résztvevők egyben megették volna a területet és már ma elkezdtek volna ásni, takarítani, építkezni, de mivel ez volt az első ilyen közös megbeszélés, ezzel még várnunk kell egy kicsit. A mi feladatunk most az alapok megteremtése, a szükséges egyeztetések lebonyolítása, a tervezőasztal kiszélesítése, hogy ezt az óriási energiát befogjuk és létrehozzunk valamit közösen, ami új, hiánypótló és ami még jobbá teszi Budapestet. 

DOD 1409Fővárosi Rögtön Jövök! Galéria - forrás: Dorkó Dániel

...várjuk a Grunddal kapcsolatos további ötleteket, mire lenne itt szükség Budapest számára; a további egyeztetésekkel kapcsolatban hamarosan jelentkezünk!

MB

Elkezdtük boncolgatni a városi pavilonokkal kapcsolatos gazdasági, városképi kérdéseket; mivel zömének 2015-ben lejár közterület használati engedélye esedékessé vált a rendszer átgondolása, újratervezése. Első körben a nagykörúton belüli bódékat vizsgáltuk.

Csigapavilon a Nyugati téren 1958forrás: csigapavilon a nyugati téren 1958 - www.postamuzeum.hu

A közterületi pavilonok felülvizsgálata időszerűvé vált, nem csak engedélyeik miatt, de kinézetük, bérlőik, bérleti díjaik, a bennük működő funkciók, elhelyezkedésük igen csak rendezetlenné vált az elmúlt évtizedek alatt. A Nagykörúton belül összesen 125 db. pavilon áll, melynek 14%-a egyáltalán nem működik, 83% a felszínen található, 17% pedig a föld alatti aluljárókban. A pavilonok átlagos bérleti díjai 2000-6000 ft/m2 között mozog, ami igen olcsónak számít belvárosi viszonylatban. Funkciójukat tekintve leginkább "egyéb kereskedelmi ingatlanok", ami lényegesen eltér az eredeti tevékenységektől, mint pl. dohány-, virág-, hírlap árusítás.

tejivoforrás: tejivó - szubkultretro.blogspot.hu 

De mit szeretnénk, ha nem az eredeti funkciókat? A dohány árusítás az elmúlt évben szabályozás alá került, így teljesen eltűnt a közterületekről, az újságosok az internet miatt jelentősen csökkentek és a virág árusítás is inkább üzletekbe költözött. A külföldi példákat nézegetve remek megoldásokat találtunk, mint pl. kerékpáros "drive"-ok, "coffee to go" kávézók, wifi pontok, vagy éppen vendéglátó helyek dohányzó standjai - utóbbi egyébként a körúton is van.

 forrás: www.bikefixtation.com

A program az ideiglenes pavilonokra is kitér majd, vagyis a különböző fesztiválok és vásárok által működtetett bódékra, hiszen ezen a területen is jelentős károk érik nem csak a várost, de pl. a Vörösmarty téri vásár mögött működő kereskedelmi ingatlanokat is.

Shanghai Nanjing Road Pedestrian Kiosks By Atelier Liu Yuyang Arforrás: Shanghai Road Pedestrian Kiosks by Atelier Liu Yuyang

A városépítési főosztály tehát elindította pavilon programját, mely magát a rendszert szeretné újraépíteni az illetékes szereplőkkel, osztályokkal közösen, illetve olyan egységes arculatot adni, mely látványossá és nem hátrányossá teszi Budapestet.

...várjuk az ötleteket!

MB

Utolsó találkozónk a bécsi városházán volt, Waltraud Rumpl kommunikációs igazgató asszony fogadott minket, aki több mint 20 éve dolgozik az önkormányzatnál. Rumpl asszony osztálya évi 15 millió euróból gazdálkodik, összesen 110 emberrel.

4STWienLogoClaim4Cpos3002

...persze Bécs teljes kommunikációját nem 110 ember végzi; az osztály feladata ugyanis a koordináció, a fő projektek és üzenetek kezelése; a specifikus területek ugyanis az egyes irodákhoz tartoznak, így pl. a városrehabilitációs projekteknek saját kommunikációs csapata van szoros együttműködésben Rumpl asszony irodájával. Hasonló együttműködés van a turisztikai irodával és a COMPRESS-el, utóbbi leginkább egy városi diplomáciai szervezethez hasonlítható összesen 12 képviseleti irodával Moszkva és Bécs között, többek között nálunk is.

Friedrich Schiller 2forrás: Friedrich Schiller - http://www.seconds2real.org

  • MB - Miért fektet a városháza ennyi pénzt a kommunikációba?
  • WR - Ahhoz, hogy fejlesszünk tudni kell a városlakók igényeit, ahhoz, hogy a városlakók is fejlődjenek, tudniuk kell a mi igényeinket; ha ez az együttműködés megvan, akkor sokkal többet takarítunk meg mint 15 millió euro.

Friedrich Schillerforrás: Friedrich Schiller - http://www.seconds2real.org

  • MB - Hogyan kapcsolódnak a városlakókhoz?
  • WR - Egyrészt saját újságunk van 1 milliós példányszámban négy célcsoport (család, ifjúság, idősek, migránsok) és két tematikus (kutatás & felfedezés, egészségügy) területre bontva, illetve folyamatosan erősítjük az online csatornáinkat, különösen az ifjúság felé, hiszen ez a réteg már kevéssé olvas papírt. A helyi TV csatornában hetente 9 perc áll rendelkezésünkre és természetesen folyamatosan generálunk rádiós és egyéb megjelenéseket is, továbbá rendszeresen támogatunk, jelen vagyunk a városban. Fontos továbbá, hogy nem csak a lakók, de az önkormányzat dolgozói, vagyis a belső kommunikáció is hozzánk tartozik, így egy további újságot kizárólag a munkatársak számára készítünk, akik természetesen belső online felületeken is tájékozódhatnak és kommunikálhatnak egymással. A belső rendszer nyitottsága nagyon fontos, rendkívül hatékonnyá teszi a munkánkat!

kay von aspern 1forrás: Kay von Aspern - http://www.seconds2real.org

  • MB - Milyen tartalmak jelennek meg a külső csatornákon?
  • WR - Az aktuális fejlesztésektől egészen a programajánlókig, de itt közöljük a legfrissebb kutatásokat is, melyben a lakossági igényeket, visszajelzéseket mérjük, hogyan viszonyulnak az egyes fejlesztésekhez, milyen kifogásaik vannak stb. Ezek rendkívül megkönnyítik a városvezetés munkáját, hiszen nem mennek el felesleges energiák és pénzek, pontosan az igényekre tudunk koncentrálni. Fontosnak tartjuk továbbá az állampolgárok tudatosságának fejlesztését is különböző témákban ezért a környezetvédelem és a fenntarthatóság területek kiemelten jelennek meg, de nagy figyelmet fordítunk az aktivitásra is, vagyis az öntudatosságra; ezt szolgálja az az óriás tábla is Bécs határánál - "Bécsnek 1,7 millió agya van".

Vannak azonban korlátok is - Bécs betiltotta a politikai és vallási megjelenéseket a városi lapokban, ezzel is hangsúlyozva a függetlenséget, pártatlanságot és erősítve a tartalomra való fókuszálást.

Friedrich Schiller 4forrás: Friedrich Schiller - http://www.seconds2real.org

  • MB - Mi Bécs, mi a város fő üzenete?
  • WR - A bécsi logó és a hozzá kapcsolódó üzenet még nálam is öregebb - már ami az itt töltött éveimet illeti - ugyanis a logó és a "Wien ist anders" (Bécs más) szlogen már közel 35 éves. A szlogen persze folyamatos vita tárgya, azonban úgy érezzük ez az, ami minket leginkább kifejez és motivál. Természetesen bizonyos projektekhez más üzeneteket kapcsolunk, mint pl. a kultúra, vagy innováció területén, azonban a fő irány az egyediség és ez láthatóan tükröződik a városon. 

magnus-omme-fotograf-blog-photography-travel-vienna-kunst-haus-wforrás: Magnus Omme - http://www.seconds2real.org

...Bécs jó, és nagyon lelkesek! Most pedig mienk a feladat, hogy hasonló rendszereket építsünk ki... közösen!!!

 MB

 

IMG 0238Dr. Szegvári Péter, Finta Sándor, Waltraud Rumpl, Csébi Tamás, Dr. Szűcs Panni, Mezős Balázs

642px-Seestadt Aspern Logo.svg.png

...a köztéri művészeti találkozó után metróra szálltunk és egészen a végállomásig mentünk, ahol egy óriási építkezésen kívül csak a főváros halvány vonalait lehetett látni a távolban; valóban új városról van szó és nem éppen a szomszédban; ...de hogy kerülünk mi ide metróval, elvégre a város még nem épült meg, egy lélek sem lakik itt?

seestadt-see-gforrás: skyscrapercity.com

Nikolaus Summer a bécsi városháza PR vezetője, az Aspern Seestadt projektfelelőse vezetett körbe az építkezésen.

226 uvp A5 %28c%29Wien3420 Schedl (1)forrás: http://www.aspern-seestadt.at/

A projektet több mint 20 éve készíti elő a városvezetés szoros együttműködésen gazdasági, ipari és befektető társaságokkal, mert nem lakópark épül, hanem egy új város, melynek saját gazdasága az egyik motorja. A terület valaha egy repülőtér volt, az itt kialakított óriási tó pedig tökéletes városi helyszín, mely nem csak lakhatást, de munkát, szórakozást, oktatást és minden mást is kínál, amitől város a város. A beruházás egyik büszke alapja, hogy a város még nem, de a tömegközlekedési hálózat készen van; ezzel a szemlélettel megelőzhető az autós ingázás kialakulása, hiszen miért is autózna a helyi lakos, ha az utca végén ott van a metró állomás; ugyan ezt a célt erősíti a város saját autóflottája, megosztó rendszere, mely szükség esetén egyszerű és olcsó szolgáltatást kínál az itt lakók számára, hogy az "ahhoz, hogy kiköltözzek autóra van szükségem" szemléletet megelőzzék. A belső terek természetesen csak gyalogosok és kerékpárosok számára lesz elérhető, autó a központi területekre nem mehet be.

<a href="http://www.derstandard.at" rel="external">www.derstandaforrás: http://www.aspern-seestadt.at/

Az új város 2016-tól 2028-ig 6000 lakót vár, 20.000 munkahelyet teremt, 4000 m2 üzlet terület jön létre és saját oktatási campus is épül Bécs jóvoltából.

aspernSeestadt_Luftperspektiveforrás: http://www.aspern-seestadt.at/

  • MB - mitől lesz itt élet, mitől lesz ez szerethető; hiszen a nagyvárosok esetében ez egy több száz éves folyamat!?
  • NS - A fizikai tervezés a "városi értékek" mentén folyt, vagyis számba vettük azokat a tényezőket, melyek miatt a városi élet vonzó lehet. A tervezésen túl önálló software stratégiánk is van, vagyis olyan programokat dolgozunk ki, melyek a város élhetőségét, szerethetőségét segítik elő. Ennek a célnak az alapja pl. az Aspern-i tó, a közösségi bevonással létrejövő zöld és közterület fejlesztések, a közösségi kert projektek, vagy az egyik legfontosabb "nem megvalósuló beruházás" is, vagyis nem építünk plázákat, hanem az utcai földszinti boltok működtetik majd a kereskedelmet, szolgáltatást, szórakozást, vendéglátást. Ebben a térben tehát a közösség, a közösségi élet az első, a vásárlás csak második; ez pont a fordítottja a plázák stratégiáinak. Továbbá most írtunk ki pályázatot városmarketing-, menedzsment cégek számára, a nyertesnek pedig pont az lesz a feladata, hogy a városi közösségekkel együttműködve biztosítsanak különböző szolgáltatásokat, hogy a város élhető és szerethető legyen. 

Stephan Huber, "Aspern Affairs", Installation U-Bahn-Station Aspforrás: http://www.koer.or.at/en/ (a KÖR program installációja az asperni metró megállóban)

Nikolaus olyan lelkesen beszélt a beruházásról, hogy végül kibukott az utolsó kérdés:

  • MB - ha elkészül te kiköltöznél?
  • NS - az elején nem gondoltam volna, azonban napról napra közelebb látom magamhoz ezt az új, kialakuló életstílust.

 MB

Bécsben jártunk a COMPRESS szervezésében, hogy megnézzük, hogyan kommunikál az ottani főváros önmagával, lakosokkal, civilekkel, piaci szereplőkkel, turistákkal; egy nap, három találkozó, három cikk.

993699 428354127270978 1078363987 nforrás: https://www.facebook.com/kunstimoeffentlichenraum (Ernst Woller) 

Ernst Woller (a városi Kulturális és Tudományos Bizottság elnöke) és Johann Hödllel (a bécsi közlekedési vállalat munkatársa) urak fogadtak reggel a Karlsplatz-on, egy valaha nem túl kedves környék mára közép-elit kávézójában. Osztrák kollégáink a környékkel kapcsolatban annyit mondtak - "néhány évvel ezelőtt megtiltottuk a gyerekeinknek, hogy itt lófráljanak"; aztán elkezdtek mesélni a KÖR-ről, vagyis a "Kunst im Öffentlichen Raum Wien" projektről, melynek lényege a köztéri szobrok, installációk elhelyezése föld alatt és felett. A projekt több szempontból is úttörő, először is nem szokásos bronz hősöket keresnek, nem is meglévő, használt vizsgadarabokat, hanem nemzetközi pályázatot írnak ki a fejleszteni kívánt területre, megállóra, utcasarokra, hogy az alkotások a hely egyediségét fejezzék ki, identitását erősítsék. A projekt hatására az alkotásokhoz közeli házak, negyedek felértékelődtek, illetve ami még fontosabb, hogy csökkent a vandalizmus, a szemetelés; úgy látszik, ha "nyilvánvaló értéket" látunk magunk előtt, jobban tiszteljük környezetünket.

u-bahn station karlsplatz - peter koglerforrás: https://www.facebook.com/kunstimoeffentlichenraum (Karlsplatz)

A KÖR 2004-ben indult a bécsi városházán a kulturális és városfejlesztési osztályok kezdeményezésében, kezdetekben házon belül, majd 2007-től önálló kft.-ként működik a kulturális osztályhoz bekötve. Összesen 2-3 ember dolgozik folyamatosan a projekteken, illetve a szakmai zsűri, - hivatali vezetők, művészek, elismert személyek - akik bizonyos időközönként összeülnek, hogy a városfejlesztés mentén további területeket jelöljenek ki és, hogy az aktuális pályázatokat elbírálják. Hogy miből megy mindez? A KÖR természetesen óriási költségvetéssel dolgozik, évi 400 ezer eurót kap a bécsi önkormányzattól és még 400-at a régiótól.

431692 287794171326975 1736519337 nforrás: https://www.facebook.com/kunstimoeffentlichenraum

Az elmúlt tíz év alatt összesen több mint 50 állandó és több száz időszakos műtárgyat hoztak létre. A szobrok és installációk mellett városkommunikációs darabok is megjelennek, pl. az egyik metró megállóban tükrökbe épített digitális számlálók számolják Bécs elégedetlen dolgozóit, a világ fegyverre költött pénzét, vagy éppen Bécs rántott hús fogyasztását.

1016098 385482604891464 913118894 nforrás: https://www.facebook.com/kunstimoeffentlichenraum

  • MB - Miért fontosak Bécsnek ezek a megjelenések?
  • EW - A képzőművészetet szerettük volna kihozni a múzeumokból, galériákból. A közlekedési vállalattal való együttműködésnek köszönhetően, ma egy-két metrómegállóban elhelyezett alkotásnak több milliós látogatottsága van, ezt évek alatt sem érnénk el még az Albertina-ban sem.
  • MB - Miért olyan fontos Bécs számára a kultúra?
  • EW - A külföldi média 50%-ban a kultúrával kapcsolatban említi meg a várost, a turisták 75%-a pedig a kulturális élet miatt jön Bécsbe.

 Fox, Beaver, Chamois & Rabbit - INOPERAbLEforrás: https://www.facebook.com/kunstimoeffentlichenraum

A bécsiek láthatóan stratégiai kérdésként kezelik a kultúrát; elérhető legyen a széles tömegek számára, turisztikai attrakció és pozitív városfejlesztési, üzemeltetési hatás.

...azért Budapesten is van számtalan korábbi és mai kezdeményezés, pl. a Deák téri portugál betűcsempék a 90-es évekből, a belvárosban dübörög a tűzfalfestés és az új 4-es metrómegállók is felvennék a versenyt egy-két bécsi projekttel. A különbség talán az, hogy Bécsben a köztéri művészet már egy szervezett, magasan koordinált rendszer.

1069271 519993451419242 1464937197 nforrás: www.facebook.com/andrasbacskaiphotos (Gellért tér)

MB

A TÉR_KÖZ pályázat célja, hogy elinduljon az összefogás és együttműködés a városrészek fejlesztésében a kerületek és a helyi civil szervezetek között. Kevés kerület tudhat magáénak olyan csapatot, akik ennyire aktívan képviselnék az érdekeket, igaz, kevés kerület ismeri fel a civilekben rejlő óriási lehetőségeket, úgy mint "up-to-date" helyi információ, színes gondolkodás, aktív kommunikáció stb. Az Önkormányzatok ezzel szemben rendelkeznek a végrehajtáshoz szükséges erővel és a források megszerzésében is előnyben vannak. Ha már csak ez a két csapat találkozik, akkor abból rossz nem sülhet ki; így van ezzel egy jól menő vállalkozás is, ahol az egyik erőssége a másik gyengeségét kompenzálja.

34611 (1)forrás - http://helyitema.hu/budapest-xxii

A XXII. kerületi önkormányzat nyitottságának és a helyi csoportok aktív részvételének köszönhetően ez történik Budafokon is, ahol az egyébként értékekben gazdag kerület (borváros, pincerendszer, aktív művészeti élet, Duna part, stb.) városközpontja teljesen alkalmatlan a központi szerepre.

4forrás - Budafok Önkormányzata pályázata

A november 7-i városfejlesztői fórumon több mint 50 résztvevő előtt felszólalt Karsay Ferenc a kerület alpolgármestere, Péterfi Ferenc a közösségi tervezés hazai "kitalálója" és a rendezvényt szervező Promontorium Polgári Casino munkatársai - Mészáros Péter és Döbrönte Katalin - bemutatták a helyi igényeket összesítő kérdőívet és koncepciót a városközpontra vonatkozóan. A fórumon egyébként számos kerületi vezető és gazdasági szereplő is képviseltette magát, így a csapat minden szempontból erős és kiegyensúlyozott. Az  alpolgármester úr beszámolt a TÉR_KÖZ pályázat keretében megvalósuló piacról is, melyhez közösségi rendezvényteret is kialakítanak, ehhez várja a szélesebb civil kör javaslatait; a Polgári Casino következő műhelybeszélgetését részben ennek a témának is szenteli.

.forrás - Budafok Önkormányzata pályázata

A projekt kapcsán külön kiemelendő a helyi civilek talpraesettsége, hiszen működésüket szeptembertől a Norvég Civil Támogatási Alap finanszírozza, így az önkormányzat által legitimált csapatnak már pénzre sincs szüksége. Az egy éves tervezési folyamat keretében a Polgári Casino összefogja azokat a véleményeket, melyek jelen vannak a belvárost illetően. Fontos, hogy az önkormányzati szlogent - „Kisváros a nagyvárosban” - a kerületben élők töltsék meg tartalommal, hogy meghatározzák, hogyan tud Budafok peremkerületi szerepéből kitörni,  hogyan tudja érvényesíteni bor és művészeti adottságait, hogyan tud Budapest déli kapujává válni és, hogy egy tervezés alatt álló belváros mindezt hogyan segíti?

8forrás - Budafok Önkormányzata pályázata

 „A jelenlegi belváros nem méltó hozzánk! Tegyünk közösen Budafok-Tétény belvárosának megújulásáért!”  felkiáltással szórólap is megjelent, melyben a közösségi tervezés értékeit, céljait mutatják be, és ösztönzik a városlakókat -, és vezetőket, hogy a várost nem csak használni, de tervezni is közösen kell.

"A TÉR_KÖZ pályázat célja a közösségi tervezés elősegítése, továbbá a Budapest 2030 Koncepció egyik fontos célja az alközpontok erősítése, hiszen nem tud közel 3 millió ember, plusz turisták a nagykörúton belül belvárosozni!" - mondta Finta Sándor főépítész a budafoki kezdeményezéssel kapcsolatban.

MB

Belváros-Lipótváros Önkormányzata elsőként támogatja a szabad kutyasétáltatást az országban! A Főpolgármesteri Hivatal TÉR-KÖZ programjára beadott pályázatuk ugyanis olyan újfajta közösségi térként kezeli a Jászai Mari téri - jelenleg rendezetlen - parkot, mely nem megosztja, hanem összehozza a különböző csoportokat, hiszen mi tenné színesebbé életünket, ha nem a különböző közösségek találkozása; nem is lenne túl izgalmas csak informatikusokkal, művészekkel, vagy orvosokkal beszélgetni egész életünkben.

zoldebb makettfoto 06forrás: ZöldEBb - EB OVO

Hogyan lehetséges ez, ha az új jogszabály tiltja a póráz nélküli sétáltatást és a parkokon belül csak a kutyafuttatóban lehet kutyázni? A kutyás civilszervezetek által kezdeményezett "kutya jogsi" azok számára szeretné enyhíteni a korlátokat, akik felelősen tartják és sétáltatják kutyáikat, illetve ugyan ezzel a rendszerrel szeretnék ösztönözni a kevésbé felelős kutyásokat, hasonlóan bármelyik jogosítvány rendszerhez.

zoldebb makettfoto 03forrás: ZöldEBb - EB OVO

A jó és életképes kezdeményezések legfőbb megerősítése az, ha már más is kitalálta.  Az Egyesült Királyságban a parkok az alábbi táblával köszöntik a látogatókat: "Dogs are welcome!", még a Hyde Park , az ország egyik legnagyobb és leghíresebb parkja is nyitva áll a kutyával érkezők előtt. Vannak bizonyos szakaszok ahol pórázra kell venni őket, - pl a tavak környéke - de a park 95%-ban teljesen szabadon kószálhat mindenki, együtt. A Londoni közlekedési vállalat szintén - ráadásul utazási díj nélkül - támogatja a bármilyen' állattal utazókat, amennyiben az állat nem közveszélyes.

zoldebb makettfoto 04forrás: ZöldEBb - EB OVO

Budapesten tehát a Margit hídnál készül az első "nyitott" park, mely nem megoszt, hanem összehoz, de pontosan mit jelent ez? "A park kialakítása eltér a megszokott kutyafuttatóktól; egyrészt mert egy lényegesen nagyobb, egybefüggő területről van szó (1500nm), másrészt pedig azért, mert  nem lesz kerítés. A funkciók szintezéssel kerülnek felosztásra, vagyis a kutyapark mélyebben helyezkedik el, hogy a biztonság kerítés nélkül is megmaradjon. A kutyapark a hídról is, és a közpark más pontjairól is jól látható lesz, mintegy kutyás szafari csábítja majd a nem-kutyás társadalmat az ismerkedésre." - mondta Csonka Berta az EB OVO elnöke.

Az ötletgazda zöldEBb csoport az EB OVO Egyesülettel közösen dolgozta ki a projekt részleteit. Az EB OVO Egyesület működteti majd a parkot, ahol közösségi programokat biztosít kutyások és nem kutyások számára. Lesz gazdi képzés, kutyás versenyek, nyugdíjas klub, baba-mama-kutya foglalkozások, "milyen kutyát vegyek" tanácsadás, gyermek és kutya ismerkedés terápiás kutyákkal stb; a társadalom nem kutyás része pedig koncerteken, közösségi piacon és gyermekprogramokon vehet részt, mialatt folyik a kulturált kutyás élet.

A parkon túl láthatóak már más kezdeményezések is; a londoni és egyéb európai példákhoz hasonlóan nálunk is számos étterem, bolt és borbár szakosodott kutyákra - melyről a kutyabarat.hu részletes tájékoztatást ad - így a kocsma előtt kikötött kutyák képe hamarosan emlék lesz.

zoldebb makettfoto 01forrás: ZöldEBb - EB OVO

MB

süti beállítások módosítása